Header imageHeader image
Header image
   
      
   
   
 
KVPL
 
 
Image 1
 
   

 


 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   
 

 

 

 

 

 

 

KVPL megnyitó

Header image

 

Header image

Header image

 

2016-ban 22. alkalommal került megrendezésre a Kecskemét Város Polgára Leszek című műveltségi és helytörténeti vetélkedő. A megnyitó a Béke Általános Iskolában volt szeptember 21-én. 10 általános iskolából 22 csapat nevezett be a megmérettetésre.

A csapatok kedves, színes bemutatkozása után a Ciróka Bábszínház művészei szórakoztatták a nagyérdeműt. A versenyt az osztályfőnöki munkaközösség tagjai szervezik. Vezetőjük Berec Zoltánné Erika néni elmondta, hogy a fő cél, hogy a gyerekek megismerjék Kecskemét nevezetességeit és jeles személyiségeit. A versenyen három írásbeli és három képzőművészeti forduló lesz.

Az első írásbeli fordulón Kecskemét szobrairól és templomairól kell ismereteket gyűjteni. A második fordulóban a reformkori várossal, Kodály Zoltánnal és a Ciróka Bábszínházzal ismerkedhetnek meg a gyerekek. A harmadik forduló középpontjában Katona József személye áll majd. A képzőművészeti fordulóban olyan műveket várnak, melyek Kodály Zoltánról szólnak.

A verseny döntőjére 2017.márciusában kerül sor, ahol a hat legjobb csapat száll ringbe a fődíjért. 
                                                                                         

   Rádi Zsófia 6.a

Header image

Image 2 Image 2

 

 

Header imageHeader image

 

Header image

Image 2 Image 2

 

Header image

Image 2 Image 2

 

Header image

Image 2 Image 2

 

 
  Header image Header image Header image