Header imageHeader image
Header image
   
      
   
   
 
Karácsony
 
 
Image 1
 
   

 


 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   
 

 

 

 

 

 

 

Header image

Gyönyörű karácsonyi ünnepélyen vehettek részt az iskolánk tanulói és a kedves nyugdíjas kollégák.

Meghitten telt az utolsó tanítási nap az iskolában. Csilla néni kórusa varázsolt el minket csodás énekeivel már az ünnepség kezdetén, aztán meggyúltak az adventi koszorú gyertyái jeles tanulóink segítségével.

Ági néni köszönetet mondott a rengeteg szülői segítségért, felajánlásért, amelyekből iskolánk folyamatosan szépül, s köszöntötte a jelenlevő szülőket, nyugdíjas kollégákat, vendégeket.

Zsuzsi néni két harmadikos kislánnyal együtt állt a színpadra, négykezes zongorajáték és furulya dallamok csendültek fel. A harmadikosok folytatták a műsort Éva néni vezetésével, akik szép verseikkel ajándékoztak meg minket. Az elsősök rénszarvas tánca is mosolyt csalt az arcokra, akik vidáman rázták agancsaikat a tanító nénikkel együtt. Ezt követte a negyedik és ötödik osztályosok "Melyiket a kilenc közül" jelenete, amelyben egy megható karácsonyi történetet játszottak el, Gabi néni felkészítésével. Ezek után jókívánságok hangzottak el a negyedikesektől, majd a műsor megkoronázásaként Vera néni jóvoltából a Barátok Együttes koncertje zárta a rendezvényt, melynek különlegessége többek közt az is volt, hogy egyik tanulónk, Váradi Gergő is beállt a zenészek közé dobolni, illetve a pedagógus kórus is csatlakozott az utolsó dalnál az együtteshez. 

Köszönjük szépen a karácsonyi műsor minden szereplőjének, felkészítőjének munkáját! Varázslatos délelőttöt kaptunk ajándékul!

Békés, boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek!



Header image

Header image
Header image
Header image

 

Header imageHeader image

Header image

Header image

Header imageHeader imageHeader image

Header image
Header image
Header image

Header image

Header image

Header image

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
  Header image Header image Header image