Header imageHeader image
   vissza


  
 


 
 


CSIPERÓ

 

Ha nyár, akkor CSIPERÓ!
      Kecskemét kétévente hangos a világ minden tájáról érkezett gyerekek vidám hangjától. Iskolánk tavaly nyáron a törökországi  Tekirgad-ból (Rodostóból) érkező csiperós gyerekeket és kísérőiket        fogadta.             
Nagy izgalommal készültünk érkezésükre. Legnagyobb meglepetésünkre magyarul szólaltak meg első találkozásunkkor, sőt még énekeltek is. A vendégek először Kecskemét nevezetességeivel ismerkedtek, így a Városházával, a Leskovszky Hangszergyűjteménnyel és más múzeumokkal. Természetesen a fürdőzés sem maradhatott ki a kánikulában, a török gyerekek velünk együtt élvezhették az élményfürdő csúszdáit. Itt tartózkodásuk alatt a gyerekek megnézték Pécset, Mohácsot és Szigetvárt ahol megismerkedhettek történelmünkkel. Ellátogattak Esztergomba is, sőt még Szlovákiában, Párkányban is sétálhattak egy hűsítő fagylalt erejéig. Visszafelé Visegrádnál megcsodálhatták a Dunakanyar szépségét. Ottlétüket egy túrával fűszerezték. Budapestig hajóval tették meg a hátralévő utat, csodálatos panoráma és naplemente kíséretében. Megtekintették a pusztát, ahol egy lovasbemutatót láthattak.

A családoknál eltöltött idő alatt megismerhették a fogadó családokat, életmódjukat, megkóstolhatták a magyaros ételeket. Esténként a Főtéren Színes programok várták őket, többek között táncbemutatók, koncertek. A hét gyorsan szaladt, annyi volt a látnivaló és a program

 

 
 


DIÁKSZÓ

BÉKE ÁLTALÉNOS ISKOLA