Header imageHeader image
Header image
   
      
   
   
 
Ökoiskola
 
 
 
   

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Header image

Mottó:                                      
Csak egyetlen Föld van!"
/Stockholm, 1972. június 5./

 

 

Header image

 

Az iskolánk programjában kiemelt helyet foglal el a környezeti nevelés, éppen ezért 2016-ban megpályáztuk az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által meghirdetett pályázatot, az Ökoiskola cím elnyerésére.
A pályázatot megnyertük, így immár 2017. január 01. óta hivatalosan is büszkélkedhetünk az Ökoiskola címmel.

Az elnyert címünk 2021-ben lejárt, így új pályázatot nyújtottunk be. A sikeres pályázatunknak köszönhetően 2021. szeptember 1-től 2024. augusztus 31-ig továbbra is jogosultak vagyunk az Ökoiskola cím használatára.

Az Ökoiskola Cím azon iskolák munkájának legmagasabb szintű állami elismerése, melyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkája magas színvonalon képviseli a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája értékeit.

 

Header image

Munkaterv a 2023/2024-es tanévre

Céljaink, feladataink:

Hónap Program, tevékenység megnevezése Felelős Határidő/
Dátum
Augusztus „Öko” Munkacsoport megbeszélés Kocsis-Vincze Melinda Aug. 28.
Szeptember  Népmese Napja Torbaveczné Orosz Csilla Szept. 29.
Október

 Az állatok Világnapja- játékos vetélkedő, KIP óra  

24 órás futás a Melinda parkban  

„Zöld DÖK” ülés

DÖK-nap (táblajáték)

 „Tök jó” nap: Együtt a családért generációs nap

Kocsis-Vincze Melinda
Tekesné Göncz Ágnes
Bereczki Károlyné

Zsótér Zsolt

Pór Anett

Pór Anett
Kovács Melinda

Polyák Emese
Berec Zoltánné

Okt. 04.

 

Szept. 29-30.

Okt. 13.

Okt. 27.

Okt. 26.

November

 Mesemondó verseny alsó tagozat

Iskolai mesemondó verseny-felső tagozat  

Mini LÜK - háziverseny

 Pályaorientációs nap

Virágládák téliesítése

 Karácsonyi projekt indítása

Barta Gabriella

Bagó Szilvia

Kovács Melinda

Pór Anett

Tekesné Göncz Ágnes
Lelovicsné Mónika

Pór Anett

Nov. 9.

Nov. 15.

Nov. 16.

Nov. 17.

 

 

Nov. 27.

December

 Zöld DÖK nap Argos állatmenhely-érzékenyítés, látogatás a menhelyre  

Közös karácsony a tornateremben

Pór Anett
Kocsis-Vincze Melinda
osztályfőnökök

Alsós tanítók

Dec. 15.

 

Dec. 21.

Január

 A Magyar Kultúra Napja  

„Öko” Munkacsoport megbeszélés, Zöld DÖK ülés    

 Torbaveczné Orosz Csilla

Pór Anett

Jan. 22.

Jan. 25.

Február

 Farsang az újrahasznosítás jegyében felső tagozat

Farsang az újrahasznosítás jegyében alsó tagozat      

Zöld DÖK
Alsós tanítók

Zöld DÖK,
osztályfőnökök

Febr. 9.

Febr. 9.

Március
                     

 Iskolai versmondó verseny  

 

Ünnepség: márc. 15.       (8. évfolyam)  

Iskolai helyesíró verseny

Víz világnapja (kék ruha, KIP, vetélkedő)

 KVPL döntő    

Bagó Szilvia
Barta Gabriella

Zsótér Zsolt
Tekesné Göncz Ágnes

Barta Gabriella

Kocsis-Vincze Melinda
Tekesné Göncz Ágnes
Horváth Erika

Berec Zoltánné

Márc. 05.

 

Márc. 14.

Márc. 19.

Márc. 22.

 

Márc. 27.

Április

Városi helyesíró verseny  

Költészet napja

Föld napja  

 

Fenntarthatósági Témahét  

Barta Gabriella

Torbaveczné Orosz Csilla

Kocsis-Vincze Melinda
Tekesné Göncz Ágnes
Bereczki Károlyné

Kocsis-Vincze Melinda

Ápr. 10.

Ápr. 11.

Ápr. 22.

 

Ápr.22-26.

Május

Madarak,- és Fák napja, házi vetélkedő, madárhang felismerő  

Iskolai felolvasóverseny

24 órás Természettudományos vetélkedő

Kerti parti (családi nap)  

Tekesné Göncz Ágnes
Kocsis-Vincze Melinda
Bereczki Károlyné

Alsós tanítók

Zsótér Zsolt Schmidtné Báló Ágnes

Tantestület

Május 10.

 

Május 15.

Május 17-18. Május 26.

Május 31.

Június

 Környezetvédelmi világnap  

 

Tantestületi tanulmányi kirándulás  

Varázskréta-Intézményközi művészeti rajzverseny

Aszfaltrajzverseny

 

Tanulmányi kirándulások

Sport,- és egészségnap, sikerpercek

Vidám műsor

 „Öko” Munkacsoport megbeszélés (az év értékelése, tervek, ötletek az új tanévre)

Osztályfőnökök

Kocsis-Vincze Melinda

Lénértné Gácsi Anikó

Bereczki Károlyné

 

Bereczki Károlyné
Polyák Emese

Osztályfőnökök

Öko munkaközösség tagjai, testnevelő kollegák

Zsótér Zsolt
Tekesné Ági Pór Anett

Öko munkaközösség tagjai

Június 02.

Június 05.

Június 07.

Június 10.

 

Jún. 13.

 

Jún. 14.

Jún. 18.

Jún. 20.

Jún. 26.

 

Header image

 

Header image

 

A Fenntarthatóság pedagógiáját szolgáló jelenlegi tevékenységeink:

  • A helyi tantervünk szerint folyamatos koncentrálás környezetvédelmi témákkal
  • Egészséges életmód, mindennapos testmozgás, egészséges táplálkozás igényének erősítése, gyakoroltatása
  • Szelektív hulladékgyűjtés
          • Elemgyűjtés
          • PET palackok gyűjtése (palackprés)
          • PET kupakok szelektív gyűjtése (gyűjtő figura az iskola udvarán)
          • Papírgyűjtés
  • Növények ápolása az osztálytermekben, és az iskola környezetében
  • Jeles-napok (Állatok Világnapja, Víz világnapja, Föld Napja, Madarak,- és Fák napja, Környezetvédelmi Világnap) (kiállítások, projektmunkák, rajz,- és fotóverseny)
  • Részt veszünk a természettel, környezettel kapcsolatos versenyeken
  • Erdei iskolai táboroztatás a környezeti nevelés jegyében
  • Ökológiai gondolkodásmód, környezettudatos szemlélet kialakítása, fokozása a diákokban (szülőkben) és a tanárokban
  • Városi rendezvényeken való részvétel
  • Bekapcsolódás a DÖK programjaiba (Zöld Diákönkormányzat)
  • Pályázatok figyelemmel kísérése
  • Az iskolai honlap „zöldebbé” tétele
  • Megállapodás kötése civil környezetvédelmi szervekkel, előadások megtartása céljából
  • Tankert gondozása
  • Tankonyha használata- egészséges ételek készítése

Kecskemét, 2023. 09. 19.                                                     

Munkaközösség-vezető: Kocsis-Vincze Melinda (biológia-környezetvédelem szakos tanár)

Header image

„Öko” beszámoló a 2021/2022-as tanévben:  
Header image
„Öko” beszámoló a 2020/2021-as tanévben:  
Header image
„Öko” beszámoló a 2019/2020-as tanévben:  
Header image
„Öko” beszámoló a 2018/2019-as tanévben:  
Header image
„Öko” beszámoló a 2017/2018-as tanévben:  
Header image

 

Víz világnapja
Header image
Az ökoiskola címmel rendelkező intézmény nagyon fontosnak tartja, hogy részt vegyen minden környezetvédelmi ünnepen, világnapon, ezzel is formálva a gyerekek természettudatos gondolkodását...Header imageTovábbi információ>

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

         
Header image   Header image Header image Header image